4. fejezet – Az ismerős ismeretlenek

Sziasztok, drága olvasóim! Sajnálom, hogy eddig tolódott a rész, de megpróbáltam hosszút hozni. De hát izgalmat is kell bele csempészni, ami nem egyszerű. Köszönöm a kitartást, a két feliratkozót, a 600+ megtekintést, a pipálásokat, és a chatben írt kedves szövegeket. Kérlek Titeket, ezt most se hagyjátok el, mert ez visszajelzés számomra! :) Nem is húznám tovább az időtöket, jó olvasást és Szép Napot #SZN kívánok! :) 

xoxo Felhőcske 

...............................................................................................................................................

- Jó napot kívánok! Josh vagyok, éppen egy forgatás kellős közepén vagyunk, de nincs elég

statiszta, a miatt érdeklődnék, hogy nem-e lenne kedve Önnek szerepelni egy filmben?! – kérdezte, én pedig meglepetten pislogtam és nem tudtam mit mondani. - Nem szeretne? Hát jó, köszönöm a segítséget! – köszönt el, és megfordult.

- Várj! – kiáltottam utána, és megfordult.
- Igen?
- Először is ne magázódjunk, kérlek! Szerintem te sem 60 vagy! – mondtam, mire ő elmosolyodott. – Másodszor milyen filmről…
- Psszztt! Kérdezd meg, hogy mehetünk-e ketten? – suttogta Lilly, a bejárati ajtó mögül.
- Bocsi! Szóval, azt szerettem volna kérdezni, hogy milyen filmről lenne szó!
- Ha a műfajra gondolsz, akkor krimi. – mosolygott.
- Az szuper! – suttogta hangosabban Lilly. – Na kérdezd már meg!
- Kedves Hölgy, ott az ajtó mögött! Ha szeretne, jöhet Ön is. – mondta a fiú, vagyis Josh.
- Szerintem ő sem szereti, ha magázzák! – nevettem fel.
- Lebuktam. - mondta hangosabban Lilly, és kibújt az ajtó mögül.
- Szóval mehetünk? – kérdezte a fiú.
- Persze, csak beugrok a lakáskulcsért! Így jó leszek? – kérdeztem.
- Persze, úgyis kaptok ruhát! – szólt utánam, de ezt már alig hallottam. Elképesztő fiú ez a Josh.

- Itt is vagyok! – kiáltottam fel, mikor utolértem a barátnőmet és a fiút.
- Épp időben! Azt magyaráztam Lillynek, hogy ezeket kéne felvenni. – mutatott egy állványra, melyen furcsa kinézetű ruhák lógtak. Mint Poirot nyomozó filmjeiben.
- Rendben! Merre van az öltöző? – kérdeztem, de Josh már nem figyelt, Lilly pedig már útnak indult. Tehát, mit csináltam volna, én is elindultam.

Mentem én mindenfelé, mikor megláttam egy kis bódét, amely fölött hatalmas betűkkel ki

volt írva: "WC ÉS ÖLTÖZŐ" Nos, igen, hogy nem vettem észre? Szóval közelebb mentem, és bementem.. volna, ha nyitva lett volna, de nem volt nyitva, ergo nem mentem be. Egy ilyen, ehhez hasonló, tehetetlen helyzetben, mit lehet tenni? Persze! El kell olvasni a papírt, ami ki van ragasztva az ajtón.

"A toilett és öltöző kulcsát kérje a személyzetnél!"

Köszi, hát persze, még azt is keressem meg. Körbenéztem, mire megláttam egy munkást (?) kék munkásruhában. Odamentem hozzá.
- Elnézést! Daniel vagyok, az új statiszta, az öltöző kulcsát szeretném elkérni. Tud nekem segíteni?
- Szia! – köszönt, és megfordult. Igen, helyes, 20-as éveiben járó pasi.. Hmm..
- Miben is segíthetek? Nem figyeltem, bocsi! – szólt.
- Egy személyzetit keresek, aki odaadná az öltöző kulcsát.
- Szerintem az én lennék! – adta át a kulcsokat.
- Köszi szépen! – küldtem neki egy mosolyt.
- Nincs mit! Jah, majd elfelejtettem, a középsővel nyílik! Majd hozd vissza! Rendben? – kiáltott utánam.
- Oké!

Ez után már minden simán ment, bementem, és felöltöztem, de a ruháimat visszavittem a házunkba. Mikor mentem vissza a forgatás helyszínére - vagyis az utcára - egyszerre bele botlottam a titokzatos, kulcsos fiúba.
- Bocsi, szóval itt a kulcs! Köszi mindent! – hálálkodtam.
- Semmiség! Odavigyelek Joshhoz?
- Megköszönném. – mire rám vigyorgott.
- Akkor kövess, kérlek!
- Mit is mondtál, hogy hívnak?
- Nem emlékszem, hogy mondtam volna, de David. De te hívhatsz Dave-nek is.
- Daniel. – mondtam neki.
- Már mondtad.
- Akkor bocsi! – és követtem őt néma csendben.

- Nos itt vagyunk! – mutatott elénk. - Ne ijedj meg, ha valami baj van, nem szándékos, csak a forgatás része. – szólt és elviharzott.
- Felvétel! – hallottam a rendező hangját, mire valami koppant a tarkómon, és elájultam.