2. fejezet – Az új otthonom

Sziasztok, kedves olvasóim! Sajnálom, hogy megvárakoztattalak Titeket! De a lényeg, hogy végre itt a rész! Jó olvasást kívánok hozzá! :) Kérlek, írjatok véleményt, vagy pipáljatok alul! Továbbá kritikát is kaptam a blogról, méghozzá eléggé jót! ITT OLVASHATJÁTOK Enjoy! 

Felhőcske

...............................................................................................................................................

Sok – sokórányi vesztegelés után – amit persze a repülőtéri várócsarnokban töltöttünk – bejelentették, hogy elmúlt a vihar, és újra útnak indulunk. Nem is kell mondani, hogy megnyugvást adott. Lassan – talán – oda érünk New Yorkba… Reméljük…

~ 9 órával később ~

Most mondjam azt, hogy minden simám ment? Csak, mert ez rövidebb? Nem, nem ment minden simán, kezdve a légörvénnyel és a késéssel. De sebaj, ezt felejtsük el, ez még nem olyan nagy gond. Leszállás után voltunk már, nem is történt semmi, de mikor mentem a csomagomért. Itt történt  a baj! Na jó, elmesélem részletesebben.

A kisebb bonyodalmak után, megnyugodva, és azt gondolva, hogy ennél rosszabb dolog úgy sem történhet – pedig történhet – mentem a bőröndjeimért. Már láttam is a bőröndömet a szalagon, örültem, hogy végre leszedhetem onnan, és akkor fogok egy taxit, megyek haza – furcsa ez a szó, mert egy teljesen új lakásba költözök – és akkor minden szuper. Hát a csomagot le is szedtem, és viruló fejjel kimentem a reptérről – gondolván, most már minden jó lesz – és megpróbáltam fogni egy taxit. (Nem lennék jó stoppos.) 15 perc után azért megállt egy taxi, amibe bepakoltam, megadtam a címet, és türelmesen várva, ki-kitekintgetve az ablakon, hamar megérkeztünk. Fizettem, kiszálltam és kipakoltam, a taxis pedig elhajtott.
Körbenéztem, meg néztem milyen a környék, megnéztem a szomszéd házát, és kertjét – és igen, a szomszéd füve zöldebb – majd odasétáltam a bejárati ajtóhoz.
Rácsaptam a zsebemre, de nem hallottam kulcscsörgést, ezért belenyúltam a zsebembe. Ámbár, a kulcs nem volt ott. Pech..
Gondolkodtam, hova is tehettem, majd eszembe jutott, hogy meg kéne nézni a táskámban. A kis táskámban sem volt, már csak egyetlen hely maradhatott!
- A bőröndöm! – kiáltottam fel. - Biztosan oda tehettem.
Már éppen kicipzáraztam a bőröndömet, amikor észrevettem, hogy ez nem az én bőröndöm. Ekkor szépen kezdtem kiszedni a ruhákat, egy bugyi, egy nadrág, egy melltartó.. Csakis lány lehet a cserepartner. Remek! De én ezekkel mit kezdjek?
Bánatomban leültem a verandára, és lógattam az orrom. Kis idő múlva viszont egy taxi ajtajának becsukódását hallottam, mire felfigyeltem. Egy lány szállt ki belőle, egy hasonló táskával, mint az enyém. Megörültem, talán lehet, hogy pont az én táskám. Ekkor a megfogta csomagjait, és felém jött.
- Szia! Hát te miért ülsz itt? – kérdezte. Nagyon bájos hangja volt, szimpatikus lánynak tűnt.
- Szia! Elcserélték a bőröndömet, amiben benne volt a lakáskulcsom, és most nem tudok bemenni. A repülőm késett, mert légörvénybe került, összevesztem Anyukámmal… Á! Semmi, semmi sem jön össze! – vázoltam a történetet. Ekkor ő is kicipzárazta a bőröndjét, és előkapott belőle egy inget.
- Mondd, hogy ez a tiéd! – szólt.